> A tudatosság szimfóniái . . .



A fény tudást ad. Felemel, hiszen a tudás birtokában sokkal erősebbnek érzed magadat. Tudás nélkül erőtlen vagy.

A hang az információhordozás másik eszköze, hiszen része a fénynek. Mivel a fényt a szemetekkel, a hangot pedig a fületekkel fogjátok fel, azt hiszitek, hogy a fény és a hang két különböző dolog. Két különböző testi érzékelőszervetek használata miatt számotokra a hang és a fény is egymástól külön létezik. Valójában nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. Egymás körül forgolódnak, mert mind a kettő információt szállít.

A bolygón felépített szerkezetek közül sok őriz kőben tárolt információt, elsősorban a szent helyek. Ugyanilyen módon a testeteket felépítő csontok is információkat tárolnak. Ha engeded, hogy átáramoljon rajtad a hang, az kinyit egy ajtót, amelyen keresztül beáramlik az információ. Behatol a földbe is, hatást gyakorol a Föld vibrációira, és elősegíti az információ molekuláris behangolását. Azok, akik mások testének ápolására hangokat használnak, elősegítik a molekulaszerkezet átalakulását - megnyitnak egy kaput, amelyen keresztül beáramolhat az információ. Egyre növekvő mélységeket ér el ez a fajta munka.

Tibetben, ha meghalt egy mester, aki képes volt túllépni a realitásokon, megőrizték a testét. Hagyták, hogy természetes módon semmisüljön meg, mert a csontváz őrizte a frekvenciákhoz vezető utat. Az információt a csontok és a kövek tárolják. Tibet néhány területén a szerzetesrendek ősfolytonossága sok-sok ezer évre vezethető vissza, mert az emberek megőrizték a mesterek koponyáit. A koponyákat szigorúan titkos kriptákban és szobákban őrzik. Ha az ember belép egy ilyen helyre, a hang által megérezheti a koponyák hajdani tulajdonosai intelligenciájának kisugárzását.

Érted már, miért készültek kristálykoponyák ? A kristályszerkezetek olyanok, mint a holografikus számítógépek - az érett, rendszerbe bekapcsolt ember számára elképesztő mennyiségű információt tudnak átadni. Koponyaformát terveznek, hogy kódjával megértesse veletek a saját koponyátok felépítését, és azt, hogy a testetekben lévő csontok felbecsülhetetlen értéket képviselnek.

A hang az átalakítás, a transzformáció eszköze. A Frekvencia Őrei - akikké válnotok kell - megtanulják, miként modulálják a bensőjükben rejlő frekvenciát a hang segítségével. A hang bármilyen anyagon áthatol, molekulákat mozdít el és átrendezi a valóságokat.

Az ősi Egyiptomban az ankh, vagyis az egyiptomi kereszt, az élet szimbóluma, valójában frekvenciaátalakító volt. Olyan emberek használták, akik a frekvenciák mesterei voltak és sokféle dolgot tudtak velük művelni. Az ankh olyan, mint a hangvilla, képes a hang irányítására. Erre használták valamikor régen. Ahhoz, hogy úgy tudjátok használni a hangot, mint az ősi egyiptomiak, bizonyítanotok kell az egységességeteket. Beavatáson vagy próbán kell keresztülmennetek, hogy kiderüljön, rátok lehet-e bízni ekkora hatalmat. A bolygó még nem érett meg rá, hogy ezt az energiát egyszerűen akárki kezébe adják. Ha már most képesek lennétek ilyen jellegű megnyilvánulásokra, az életetek nem lenne biztonságban, mert túl sokan akarnának visszaélni ezzel a képességgel. A képességeket olyan ütemben kapjátok meg, ahogy fokozatosan megértek a kezelésükre.

A legjobban úgy kezdhetsz el dolgozni a hanggal, ha hagyod, hogy "játsszon" a testeden. Teremts magadban egyensúlyt, tisztítsd ki az agyadat, és hagyd, hogy átáramoljanak rajtad a hangok. Az ősi misztériumiskolák ezzel a módszerrel dolgoztak a hanggal, és csoportosan végezve a technika nagyon hatásos. Sok év múlva, de még ebben az évtizedben meglepetéssel fogjátok tapasztalni, mi mindent vagytok képesek érzékelni a tudatosság összecsengő hangjai vagy szimfóniái játékának eredményeként. Amikor egymásra hangolódtok, megláthatjátok, mire vagytok képesek anélkül, hogy tudnátok, hogy képesek vagytok rá. Megtanuljátok, miként kell használni és gondozni ezt az energiát, hogy elkészíthessétek a saját ankhkulcsotokat. Ha gyurmát adsz a gyermek kezébe, először még nem tudja, miképpen készítsen belőle különböző formákat. Tehát gyúrsz neki kis gömböket, hoszszú szálakat, hogy lássa, mit lehet kihozni a gyurmából. A gyermek később, miután már sokszor játszott vele, felfedezi saját kreativitását.

A hang teremtő formáját először lehetőségként látod meg. Vezetnek és rávezetnek a használatára. Végül saját magad fedezel fel néhány olyan dolgot, amit a hanggal el lehet érni. Akkor sokkal merészebbé válsz és megtanulod, mit tud a hang teremteni. Az energiákat ilyen módon vezetik be, mert biztosan kell tudni, hogy senki nem fogja rossz célra felhasználni, és senki nem fog túlzásokba esni lelkesedésében.

Nagyon messzire el tudtok majd jutni a hang használatában, ha már egy ideje dolgoztok vele. Olyan, mintha egy nagyteljesítményű szerszámot adnánk egy csecsemő kezébe. A kellő tudatosság hiányában mindenfélét művelnél, de nem vennéd észre a szerteágazó hatásait annak, amit tettél.

Csak gondolj bele, mit művel a hang a stadionokban és az előadótermekben. A tömeg éljenzése vagy fütyülése létrehoz egy bizonyos atmoszférát. Amikor embercsoportok együtt adnak ki hangot, sajátos légkört teremtenek. Ilyenkor különféle energiák játszhatnak a testetek hangszerén. Megváltok az előítélettől, és engeditek, hogy más dallamok és energiák használják a testeteket, lehetőséget teremtve arra, hogy megmutathassák magukat a bolygón. Valójában az energiák életerejét tapasztaljátok meg, amely lényeteken keresztül fejezheti ki önmagát. Csatornákká váltok. Ahogy a mi eszközünk rendelkezésünkre bocsátja testét, hogy átjöjjünk a ti valóságotokba, ti is lehetővé teszitek, hogy a vibráció teljes pompájában eljusson a bolygóra testetek és összehangolt együttműködésetek járművén. Életre hívtok valamit. Létrehoztok egy lehetőséget, amit egy energia kihasznál.

Az érzést létrehozó és az érzéssel összekötő érzelem segítségével felfedezheted a tudatosság különböző stádiumait. A tudatosság különböző szakaszainak felfedezését a logikus elme nem engedi, mert ragaszkodik saját azonosságához. Be van zárva az én határai közé és nem hajlandó más területeket megismerni. Ezzel ellentétben az érzelem mindig ismer más területeket, mert érzi a különbséget. Az érzésnek nevezett energia által leszel képes arra, hogy megértsd a jeleket és a meghatározásokat. Ez valójában egyfajta vibráció. A hang különféle érzelmi állapotokat hoz létre. A harmonikusan összecsengő hangok emlékeztetik a testedet valamire. A test örömre derül, de időnként nyomasztóan el is szomorodhat. Keresi és el akarja érni a frekvenciát, amely után vágyakozik, és amelyre a hang emlékeztette. Ha engeded, hogy a hang játsszon a testeden, megtalálod a frekvenciát, amelyet kerestél. Ez a frekvencia a testedben lévő spirálok evolúciójával van kapcsolatban. A hang egy eszköz vagy vezeték, amely a testen kívül elhelyezkedő magasabb csakrákhoz kapcsol, mert azokhoz logikai úton nem juthatsz el. Minden frekvenciát és energiaközpontot az érzés által közelíthetsz meg, és az érzéssel, amely lehetővé teszi, hogy megértsd az információt, a hang köt össze.

Ha a hangot le lehetne festeni, sokan megigézve bámulnátok a képet. Vannak realitások, ahol a hang képi formában megjeleníti önmagát. Amikor a testedet ringatod, vagy mozgatod a kezeidet, érezheted a hang mozgását és nyelvét. A hang önkifejeződésének érzékelése révén megtapasztalhatod a kommunikáció e formájának gazdagságát, és azt, hogy minden többdimenziós, ami csak létezik. A hangnak saját nyelve van és saját formája.

A hang egy bizonyos frekvenciát hordoz, és a test felismeri ezt a frekvenciát. A test arra van hangolva, hogy reagáljon a frekvencia elérhetőségére. A nagy zeneszerzők, mint Beethoven és Mozart magukban hordozták a stabil szerkezetű információ megszerzésének a kódját. Olyan időszakban tudták testükbe fogadni a harmonikus hangok csodáját, amikor az egész bolygót sűrű sötétség borította. E mesterek elméjében a hang alacsonyabb vibrációs frekvenciái képződtek le, hogy nyitva tartsák az emlékezés bizonyos kapuit az emberi nem agyában.

A hang kibontakozóban van. Az összhang kialakulásával az emberek már képesek lesznek rá, hogy hangszerekké váljanak. Az emberi lények furulyává, zongorává, hárfává, oboává és a tubává lesznek. Átengedik fizikai testüket az energiáknak, hogy különböző hangokat játsszanak, amelyek terjedelmét nem szabják meg, illetve nem próbálják irányítani. A Lélek játszik, az emberek pedig csak nézik, mekkora nézősereg gyűlt össze az általuk és mindenki más által játszott szimfónia hallatán. Ez egyszerűen csodálatos.

A harmonikus frekvenciák alkalmazása nem ismer határokat, hiszen rengeteg dolgot képesek létrehozni. Használatuknál talán a legfontosabb a teljes csend, amikor a harmonikus frekvenciák teljes összhangban vannak. Megváltoztatnak valamit - kinyitják az ajtót. Az emberi testen keresztül lejátszott hangok bizonyos kombinációja felszabadítja az információt és az intelligencia frekvenciáit. Ha az ember egy darabig csendben marad a harmónia játéka után, testét a rezgések fogadására és beépítésére képes használni, és a légzés segítségével szinte önkívületi állapotba emelheti magát.

Másokkal összhangba kerülve csatlakozhatsz a csoportszellemhez, amire a hang kiadása előtt nem voltál képes. Ez hatalmas előrelépés a tudatosságban. A kulcsszó az összhang. Ha a bolygó teljes területén megszületik a gondolat harmóniája, megváltozik az egész Föld. Ez az, amiért dolgozunk. A rezgés, a hang, amit kibocsátotok, eljut mindenhová. Az emberi fajban leküzdhetetlen vágyat ébreszt a harmónia visszaszerzése után - a csoportszellem erejéhez való visszatérés és az ember mint egyed ezzel egyidejű megerősödése után.

Az a legfontosabb, hogy mit szándékoztok tenni a hanggal. Ha nem vagytok tisztában saját szándékaitokkal, a hang képes magába burkolózni, és eredeti kapacitásán túlnőni. Saját ereje révén megduplázza, megnégyszerezi magát. Ezért nagyon fontos a tiszta, egyértelmű szándék arra nézve, mit akartok kezdeni a hanggal. Ez az egyik.

A másik dolog, hogy a hang energiát gerjeszt. Frekvenciát frekvenciára halmozva álló hullámoszlopot képez. Ezt az energiát aztán bármire, bármerre lehet irányítani. Hallottál már a Jerikó városa körül menetelő emberekről. Napokon át meneteltek a város körül, amelynek következményeképpen kialakult egy állóhullám. A hullám végül akkora energiát gyűjtött össze, hogy a város falai ledőltek.

A bennszülöttek tánca, a csörgetés, a rázás és a körbejárás létrehozza ennek a hullámnak az energiáját. Ha egy körön belül, vagy a fényoszlop kerületén adsz ki hangot, olyan tornyot hozol létre, amely minden képzeletedet felülmúló dolgokat képes megtenni. Robbanásokat tud előidézni, realitásokat teremt és rombol le.

A harcos törzseknél az ütközetbe indulók csatakiáltást hallattak. Az egységes és akaratlagos hangadással kérték a fizikai valóságon túli erőket, hogy kísérjék el őket. A harcosok az ellenség legyőzésére is használták ezt a hangot, átküldték az energiát a kapukon, amely állóhullámot épített fel. Ha csatakiáltás-szerű hangot hallasz, kellemetlen emlékeid támadnak a hang egykori használatával kapcsolatban, mert nagyon nagy ereje van. Másoknak kényelmetlenséget okoz, mert emlékezteti őket a hanggal járó felelősségre. Sokan félnek a hangtól. Féltek attól, hogy hallassátok a saját hangotokat, és félreérthetetlenül kinyilvánítsátok az akaratotokat. Sejtemlékeitekben megőriztétek, mire képes a hang, és egyesek számára meglehetősen lesújtó a tudat, hogy mekkora ereje van, és mi mindent vagytok képesek művelni vele. A hang összekapcsolhat benneteket olyan helyekkel, ahová az ész nem juttat el. Az eszetek kategorizálni próbál, de a hangot nem tudjátok rendszerezni; csak megtapasztalni tudjátok.

A hangot mindig szándékosan fordítják rossz célra. Felfedezhetitek a hang hatalmát, majd kihasználhatjátok mások manipulálására. Mit érzel, ha városban élsz, és szirénát hallasz ? Félelmet. Ez a hang egyik negatív felhasználása, amikor módosítja a frekvenciátokat. Meglehetősen aljas eljárás. Azok, akik a hangot adják, ismerik annak az emberi lélekre gyakorolt hatását. Bénító, zavaró és megakadályozza, hogy a figyelmedet valami másra tereld. Az a frekvencia olyan, mint egy zár. Hipnotizálja és foglyul ejti a tudatodat és az elmédet. Olyan, mintha az elméd nem lenne képes semmi másra koncentrálni. Majdnem olyan, mintha fogdában lennél, hiszen a hang bebörtönzi a tudatosságot. Olyannyira, hogy az rátapad egy rezgési síkra, vagy megragad benne, és nem érdekli semmi más. Megadja magát. Gondolj a televízióra és a többi elektromos berendezés által kisugárzott hangokra is.

Mindig felkavaró látni a frekvenciaszabályozás különböző formáit és azt, hogy olyan hatalmas szövetségeseket, mint a hang, arra használnak, hogy irányítsanak benneteket. A tudat manipulálására használt titkos eszközök az emberekből mindig hatalmas felháborodást váltanak ki, nyugtalanságot, zűrzavart és izgalmat keltenek. Számos okunk van rá, hogy ezt elmondjuk. A végcél az, hogy eljuttassunk benneteket a legnagyobb önerő állapotába. Tudnotok kell, hogy nem vagytok kiszolgáltatottak semmilyen helyzetben, és az agyatok a legerősebb fegyveretek. Agyatok és gondolataitok tervezik meg tapasztalataitokat, mindegy, hogy milyen technológia felhasználásával.

A saját valóságukban tökéletes vezetéssel, a harmónia iránti elkötelezettséggel és a fény iránti bizalommal élő emberek egyesítik magukat dimenziós hasonmásaikkal, akik ugyanezt teszik. Fényhidakat építhettek, és a fénykódolt szálakat pászmaként tartva kapukat nyithattok meg. Akik már képesek rá, hogy megértsék, az lesz a feladatuk, hogy munkájuk részeként használják a hangot, akik hallják a hívást és válaszolnak rá, nagyon gyors ütemben fogják ezt megvalósítani. Ha ilyen tempóban fejlődtök, bármelyik nap elérkezhet hozzátok a hívás, a felkérés, hogy képviseljetek sok embert, legyetek ott a tudatosság világtalálkozóin, és hangotokkal változtassátok meg a jelenlegi frekvenciát.